Két-három óránál többet nem aludtam. Az is inkább éber alvás volt ami azt jelenti, hogy felriadsz mindenre és a legelső gondolat ilyenkor az a felismerés, hogy baszki, akivel 3 napja még együtt aludtál, azzal már soha nem fogsz. 

Amit az előző posztból kihagytam az az, hogy az első napokban nem eszel, nem iszol. Mivel az egész olyan mint egy kokain-elvonás, legalábbis az agyban így az alapvető szükségletek igénye megszűnik. Nyáron szakítani pedig pont ezért veszélyes... Mivel ma jött el a napja a tegnap beígért nagy beszélgetésünknek, egész nap arra vártam, hogy mikor jön meg. 

Reggel megint bicózással kezdtem, de a tegnapi jóleső tekeréshez képest egy horrorisztikus volt. Egyrészt a gyomrod folyamatosan korog, morog a feszültségtől ami hasmenéssel jár. Aztán az egy napi nem étkezés és ivás teljesen legyengít minden téren. Nálam a vércukor esett le de nagyon, ami ugye halálos is lehet. A tekerés 20-ik km-én már nem bírtam és az ájulás határán botorkáltam be egy mekibe. Két sajtburesz, egy sült krumpli meg 3 deci kóla. Ez szép lassan fel is töltötte a cukor raktáraimat, így pedig nyugodtan tudtam újra szorongani azon, hogy ma vajon mit fogunk beszélni. 

Egész nap a telómat néztem, kiültem az ablakba, hogy figyeljem a parkoló autókat vagy fel-alá járkálva alkudoztam magammal, hogy mit fogok mondani neki. Elkezdtem egy kis könyvbe naplót írni, hogy így hátha könnyebb feldolgozni azt ami történik. Amúgy segít!

Aztán eljött az este. Talán olyan 7 fele ért haza. Figyeltem, hogy hoz-e bőröndöt de szerencsére nem hozott. Aztán jött a beszélgetés:

Elmondtam kezdésnek amit akartam. Hogy minden változni fog, hogy minden máshogy lesz de nem hatotta meg. Kifakadt, hogy ő ezt már nem akarja. Egyedül szeretne lenni. Újabb alkudozás de a válasz ugyanez. Irigyeltem a határozottságáért, de mivel többszöri próbálkozás után sem változott a hozzáállása rákérdeztem, hogy akkor hogyan tovább? Mikor költözik?

Jelezte, hogy jövő hét szombaton tud elmenni. Nos, én ezt nem akartam megvárni mert nem bírtam volna ki, hogy minden nap ott van a lakásban úgy, hogy közöttünk már semmi sem lesz többé. Mondta, hogy hozott bőröndöt csak kint hagyta a kocsiban szóval behozza és pakol. Pakolás alatt csapkodott, dobálózott a tárgyakkal, láthatóan dühös volt. Én próbáltam megölelni de nem lehetett. Kértem, hogy ne csinálja, menjen haza pihenni és ha úgy érzi, hogy kipihente magát, jöjjön haza csak ne dobjuk el azt ami jó vagy javítható. Ezek már nem mentek. Azt mondják, ha egy nő ide jut akkor 70%-a soha többet nem jön vissza.

Összepakolt amit tudott, közben én is pakoltam a közös cuccokat aztán megfogtam és elvittem anyjáékhoz. Az anyja nézésében amikor meglátott, minden benne volt. Ez a lány elmegy. Tényleg elmegy. 

Utoljára még tettem neki egy ajánlatot: 6 hónap, próbáljuk meg és ha rossz lesz akkor tényleg felejtsük el egymást. De legalább megpróbáljuk, tiszta lesz a lelkiismeretünk. Szerintem minimálisan hajlott rá de vagy büszkeségből, vagy csak mert tényleg nem akarta, nemet mondott. 

Hátat fordítottam és beszálltam a kocsiba. Életem legkeményebb mozzanata volt mindez. Ekkor még nem fogod fel, hogy most mi történt. Picit megkönnyebbülsz mert legalább nem bizonytalan szitu ez, de úgy isten-igazából fel sem fogod az eseményeket még.

Irány haza és fekvés. Hátha most többet alszom... 

Az okok

Na ez az ami kimaradt. Mi volt az ok? Ő azt mondta, hogy nem tud mellettem teljes ember lenni. Elfojtom, utasítgatom, számon kérem. Természetesen ahogy minden igazság, ez is félúton van, így biztos hogy volt ilyen. Próbáltam tőle bocsánatot kérni ilyenkor de ez valószínűleg kevés volt. Igazából az elmúlt napokban sok indok elhangzott, ekkor azt éreztem még, hogy csak feszültség ez benne. Vagy nevezzük 'női hisztinek'...